Kedves látogatók! Mostanában kissé kevesebb cikk megírására marad időnk, aminek oka, hogy nagy újdonságunk előkészítése sok időt vesz igénybe. Egyúttal bejelentjük, hogy - bár az időpont nem ismert - rövidesen indul oldalunkon az említett újdonság, az ONLINE és FM
Music♫Hits Rádió
profi és kezdő DJ-kel, változatos, részben tematikus műsorokkal a '60-as évek zenéitől napjaink legnagyobb slágereiig, riportokkal, hírekkel, közérdekű információkkal, igényes, kultúrált megjelenéssel és tartalommal. A részletekről és a kezdés időpontjáról itt olvashattok majd információkat.
Sajna nemrég megszűnt a Dobd.hu, ahol egy csomó RAR fájlunk volt, valamint a Freefilehosting átírta a feltöltött videók URL-jeit. Így jelenleg rengeteg Hotlinkünk vált halottá és több száz videóklip sem működik. Ezerrel töltögetjük újra a hibás fájlokat, de ez nem kevés idő. A kellemetlenségekért szives elnézéseteket kérjük.
A szerkik
Az oldalon (ahol ABC sorrendet használunk) a neveket az előadó vezetékneve alapján találod meg, pl. Nicki Minajt az ˝M˝ betűnél keresd!
Megjelent az amerikai rock banda következő albumának bemutatkozó single-je.
2012. június 22-én érkezik a Linkin Park ötödik stúdióalbuma, a ˝Living Things˝, amelynek első dalát először rádiók adták, majd a ˝Burn It Down˝ megjelent hivatalos digitális kislemezként is. A dal írói a zenekar tagjai, producerei Mike Shinoda és Rick Rubin. A felvétel máris sikeres, az Official Charts Company UK Rock listáján N°1, míg a Billboard US Rock Songs chart-on a #2 helyig jutott el.
2012. május 4-én jelenik meg Jessica Ellen Cornish, alias Jessie J angol énekesnő és dalszerző ˝LaserLight˝ című digitális kislemeze. A dal írói Jessica Cornish, The Invisible Men, David Guetta, Giorgio Tuinfort és Frédéric Riesterer, producerei David Guetta, Giorgio Tuinfort és Frédéric Riesterer.
A ˝Laserlight˝ az énekesnő debütáló nagylemeze, a ˝Who You Are˝» Platinum Edition kiadásán jelent meg, közreműködője a francia house DJ, David Guetta. A nóta minden különösebb siker nélkül egyedül brit listákon került az élmezőnybe, az Official Charts Company Scotland-en a #4, míg az OCC UK Singles charton az #5 helyig jutott el.
Először szerepel oldalunkon Rita Sahatçiu Ora (szül. 1990. november 26. Pristina, Jugoszlávia/Koszovó), ismertebb nevén Rita Ora, koszovói albán származású brit énekes, dalszerző és színésznő. Ora 2009-ben tűnt fel a BBC által meghirdetett Eurovision: Your Country Needs You elnevezésű televíziós versenyen, ahol a 2009-es Eurovíziós Dalfesztivál brit versenyzőjét választották ki.
2011-ben az énekesnő bejelentette, hogy megkezdte debütáló stúdió albumának munkálatait. Ezután 2012. március 20-án kiadta első hivatalos kislemezét, a ˝How We Do (Party)˝-t, majd az album második single-jének információi is ismertté váltak: 2012. május 6-án érkezik, cime ˝R.I.P.˝. Egy interjúban Ora megerősítette, hogy a ˝Roc A Life" és a ˝Love At War˝ című dalok is szerepelnek majd a bemutatkozó albumon.
James Horner - Titanic (Music From The Motion Picture) (Collector's Anniversary Edition)
Megjelent a hihetetlenül népszerű film zenéinek négy lemezes, jubileumi, gyüjtőknek szánt kiadása.
A Titanic című film 3D-s változatának megjelenésével egy időben adták ki az új soundtrack albumot. A négy CD-n az eredeti filmzene újrakevert változata mellett - melynek szerzője és karmestere James Horner - megtalálhatók a ˝Back To Titanic˝ felvételeinek remastered verziói, valamint az egyik lemezen az I Salonisti zenekar eddig kiadatlan zenéi is.
Kiadta közelgő új albumának első kislemezét az amerikai rock zenekar.
2012. június 26-án érkezik a Maroon 5 negyedik stúdió albuma, az ˝Overexposed˝. A ˝Payphone˝ az album első hivatalos kislemeze. A szám írói Adam Levine, Benjamin Levin, Ammar Malik, Shellback, Dan Omelio és Cameron Thomaz, producerei Shellback és Benny Blanco, közreműködője az amerikai rapper, Wiz Khalifa. A közepes tempójú dal egy ballada, melyben Adam siratja romló kapcsolatát, Wiz pedig arról énekel, mennyire sajnálatos, ha egy lány elhagyja szerelmét.
Bár már 1993-tól aktív a zeneiparban Tauheed Epps (szül. 1976. szeptember 10.), ismertebb nevén 2 Chainz (Tity Boi, Wain Beezy), amerikai rapper, eddig főként mixtape-ket adott ki és más előadók felvételeinek közreműködőjeként vált ismertté - az utóbbiak száma immár több tucat.
Az idén nyáron, 2012. augusztus 14-én viszont e hosszú idő után megérkezik 2 Chainz debütáló stúdió albuma, a ˝Based On A T.R.U. Story˝. Azt még nem lehet tudni, hogy a ˝Riot˝ rajta lesz-e az albumon, amely már szerepelt DJ Drama és 2 Chainz közös 2011-es ˝T.R.U. REALigion˝ című mixtape-jén.
Kiadta hatodik stúdió albumát a Grammy-díjas német DJ.
Matthias Paul (szül. 1971. december 16. Berlin, Németország), ismertebb nevén Paul van Dyk, német Grammy-díjas elektronikus zenei DJ, zenész és zenei producer. Ő az egyik első igazi szupersztár DJ, Paul van Dyk volt az egyik első művész, akit Grammy-díjra jelöltek az újonnan létrehozott "Best Dance/Electronic Album" kategóriában 2004-ben ˝Reflections˝ című albumáért.
Ő lett a világ N°1 DJ-je kétszer egymás után, 2005-ben és 2006-ban, ami az egyik legnagyobb siker, amit DJ valaha is elért - ez eddig mindössze egy maroknyi lemezlovasnak sikerült. Paul van Dyk az egyetlen DJ, aki meg tudta tartani helyét a világ legjobb 10 DJ-je között 1998. óta. Ő egyben az első DJ, akit a Mixmag magazin 2005-ben először N°1 DJ-nek nevezett.
Kanye West feat. Big Sean, Pusha T, 2 Chainz - Mercy
Megjelent az amerikai rapper debütáló stúdió albumának első kislemeze.
A ˝Mercy˝ Kanye West közelgő ˝GOOD Music˝ című bemutatkozó albumának első single-je. A dal közreműködői Big Sean, Pusha T és 2 Chainz, írói Kanye West, Tauheed Epps, Sean Anderson és Terrence Thornton, producerei Mike Dean és Kanye West.
A ˝Beez In The Trap˝ 2012. április 2-án jelent
meg az énekesnő ˝Pink
Friday: Roman Reloaded˝» albumának promóciós kislemezeként. A
dal írói Onika Maraj, Maurice Jordan és Tauheed Epps, producere
Kenoe. A felvételben az amerikai rapper, 2 Chainz (Tauheed Epps) működik közre.
A nóta vegyes fogadtatást kapott, a szakmai kritikák többsége dícséri a ˝Beez In The Trap˝-et, viszont a zenei listákon nem teljesít túl jól, a US Billboard Hot 100-on a 63. míg a US Hot R&B/Hip-Hop Songs-on a 47. helyig jutott el.
Megjelent az amerikai vokál trió ötödik stúdióalbuma.
A Wilson Phillips amerikai női vokál trió 1989–ben alakult meg Los Angeles-ben (Kalifornia, U.S.), tagjai két nővér, Carnie Wilson és Wendy Wilson, valamint Chynna Phillips. 1990-es, önmagukról elnevezett debütáló albumuk az Egyesült Államokban ötszörös, Kanadában hétszeres platinalemez lett és több mint 10 millió példányban kelt el világszerte, míg az album három single-je is N°1 lett a Billboard Hot 100-on. Ezzel a trió az időszak legnépszerűbb női csoportja.
1990-ben az együttes ˝Hold On˝ című dala a Billboard Music Award Hot 100-on elnyerte "Az Év Kislemeze" címet, és emellett négy Grammy Awards- és két American Music Awards-jelölést kapott. A trió tagjainak útjai 1993-ban szétváltak, majd 2004-ben újra egyesültek. Ez után két albumot adtak ki, a ˝California˝-t és a ˝Christmas In Harmony˝-t.
Az oldalon található zenék, videók és egyéb média tartalmak az illusztrációt szolgálják. A letölthető tartalmak csak személyes célokra használhatók, terjesztésük tilos. A letöltött demó felvételeket meghallgatás, megtekintés után törölnie kell, a letöltés ezen feltételek automatikus elfogadását jelenti.