Kedves látogatók! Mostanában kissé kevesebb cikk megírására marad időnk, aminek oka, hogy nagy újdonságunk előkészítése sok időt vesz igénybe. Egyúttal bejelentjük, hogy - bár az időpont nem ismert - rövidesen indul oldalunkon az említett újdonság, az ONLINE és FM
Music♫Hits Rádió
profi és kezdő DJ-kel, változatos, részben tematikus műsorokkal a '60-as évek zenéitől napjaink legnagyobb slágereiig, riportokkal, hírekkel, közérdekű információkkal, igényes, kultúrált megjelenéssel és tartalommal. A részletekről és a kezdés időpontjáról itt olvashattok majd információkat.
Sajna nemrég megszűnt a Dobd.hu, ahol egy csomó RAR fájlunk volt, valamint a Freefilehosting átírta a feltöltött videók URL-jeit. Így jelenleg rengeteg Hotlinkünk vált halottá és több száz videóklip sem működik. Ezerrel töltögetjük újra a hibás fájlokat, de ez nem kevés idő. A kellemetlenségekért szives elnézéseteket kérjük.
A szerkik
Az oldalon (ahol ABC sorrendet használunk) a neveket az előadó vezetékneve alapján találod meg, pl. Nicki Minajt az ˝M˝ betűnél keresd!
Úgy tűnik, 2012. a nagy visszatérések éve lesz. Új albumot ad(ott) ki hosszabb-rövedebb kihagyás után több neves előadó is, többek között a Van Halen », Roberta Flack », Leonard Cohen », Gloria Estefan », Paul McCartney, Madonna, Sinead O'Connor, a Guns N' Roses és Bruce Springsteen.
2012. március 6-án érkezik a 20. század egyik legbefolyásosabb dalszerzője, a húszszoros Grammy-díjas, kétszeres Golden Globe- és Oscar-díjas amerikai rock legenda - aki a Rolling Stone magazin felmérése alapján minden idők 23. legnagyobb művésze - Bruce Springsteen 17. stúdió albuma, a ˝Wrecking Ball˝.
Az album első kislemeze, a ˝We Take Care Of Our Own˝ digitális változata 2012. január 19-én jelent meg, a dal élőben pedig február 12-én az 54. Grammy Awards-on debütált. A gyors tempójú rocker nóta hangzásvilága hasonlít több fiatal zenekar - mint például az Arcade Fire és a The Gaslight Anthem - stílusára, ami talán azért sem véletlen, mert Springsteen lelkesen támogatja a két bandát. A dalszöveg kifejezi Springsteen csalódottság, amelynek oka, hogy a több éve tartó, kemény gazdasági válsággal sújtott időkben az emberek kevésbé hajlandóak segíteni egymásnak.
A videóklipben, melynek első felét fekete-fehérben, míg a második részét színesben forgatták, Bruce a szokásos egy szál gitárjával énekli a dalt elhagyott épületekben és háztetőkön. Időnként egy város képei és véletlenszerű emberek jelennek meg az egész videóban, miközben a dal szövegei villognak a képernyőn. A dal és a videó erősen emlékeztet Springsteen legjobb, "Born In The USA"-korszakára, ami szinte biztos garancia az újabb sikerre.
Az oldalon található zenék, videók és egyéb média tartalmak az illusztrációt szolgálják. A letölthető tartalmak csak személyes célokra használhatók, terjesztésük tilos. A letöltött demó felvételeket meghallgatás, megtekintés után törölnie kell, a letöltés ezen feltételek automatikus elfogadását jelenti.