Kedves látogatók! Mostanában kissé kevesebb cikk megírására marad időnk, aminek oka, hogy nagy újdonságunk előkészítése sok időt vesz igénybe. Egyúttal bejelentjük, hogy - bár az időpont nem ismert - rövidesen indul oldalunkon az említett újdonság, az ONLINE és FM
Music♫Hits Rádió
profi és kezdő DJ-kel, változatos, részben tematikus műsorokkal a '60-as évek zenéitől napjaink legnagyobb slágereiig, riportokkal, hírekkel, közérdekű információkkal, igényes, kultúrált megjelenéssel és tartalommal. A részletekről és a kezdés időpontjáról itt olvashattok majd információkat.
Sajna nemrég megszűnt a Dobd.hu, ahol egy csomó RAR fájlunk volt, valamint a Freefilehosting átírta a feltöltött videók URL-jeit. Így jelenleg rengeteg Hotlinkünk vált halottá és több száz videóklip sem működik. Ezerrel töltögetjük újra a hibás fájlokat, de ez nem kevés idő. A kellemetlenségekért szives elnézéseteket kérjük.
A szerkik
Az oldalon (ahol ABC sorrendet használunk) a neveket az előadó vezetékneve alapján találod meg, pl. Nicki Minajt az ˝M˝ betűnél keresd!
Négy év után, 2011. szeptember 27-én a "Queen Of Latin Pop", vagyis a Latin Pop Királynője új albumot adott ki ˝Miss Little Havana »˝ címmel. A hétszeres Grammy-díjas kubai származású amerikai énekesnő albuma a lágyabb, lírai latin dallamok mellett jópár
dance-es, kimondott slágert is tartalmaz, valamint hallható rajta Gloria
Estefan egyik legismertebb dala, a ˝Let's Get Loud˝ az eredetihez
képest kissé átdolgozott változatban.
A ˝Hotel Nacional˝ az album második hivatalos kislemezeként igen szép sikereket könyvelhetett el. Három jelentős listát is vezetett egyszerre, a US Billboard Latin Songs, a US Billboard Tropical Songs és a US Billboard Hot Club Dance Play N°1-ja volt egy időben, ami kevés dalnak adatik meg.
Az 1920-as évek swing korszakát idéző dal videóklipjének a Cabaret és a The Rocky Horror Picture Show ihlette helyszíne egy fantasztikusan látványos táncos lokál, női zenakarral - melynek dobosát Gloria lánya, Emily alakítja -, lézershow-val és túlcsordulóan színes díszletekkel.
A videóban szerepet kapott még egy April Carrion nevű nőimitátor, akit maga Estefan választott ki a több tucat jelentkezőből, valamint Susan Lucci, a népszerű amerikai televíziós személyiség és filmszínésznő. A ˝Hotel Nacional˝ videóklipjének felvételeit a főleg musical filmekből ismert amerikai rendező-koreográfus, Kenny Ortega irányította. Ne feledkezzünk el megemlíteni a mulató táncparkettje szereplőinek teljesítményét sem, akik a They Shoot Horses, Don't They? (A lovakat lelövik, ugye?) című filmre emlékeztető őrült, vad táncukkal járultak hozzá e remekül sikerült videóhoz.
Az oldalon található zenék, videók és egyéb média tartalmak az illusztrációt szolgálják. A letölthető tartalmak csak személyes célokra használhatók, terjesztésük tilos. A letöltött demó felvételeket meghallgatás, megtekintés után törölnie kell, a letöltés ezen feltételek automatikus elfogadását jelenti.